Blog létrehozása

Valóban sikerült? Ezt a bejegyzést még 2010 valamelyik hónap vala hányadikán kellett volna megírnom amikor a blogomat létrehoztam. Most már nem fogom kutatni miért is nem történt meg. A lényeg az, hogy csak ma 2013.február 11.én történik ez meg amikor öt nappal már betöltöttem a 68.életévemet. Szóval már jól rajta vagyok az emberélet leszálló ágán. Az az igazság, hogy most se nagyon értem mit, hogyan kell tudatosan csinálni. Szóval csak próbálgatom. Az imént is eltűnt a készülő jegyzetem a képernyőről és nem tudtam hova tűnt.Össze vissza kerestem de nem találtam. Már majdnem úgy voltam, hogy újból kell kezdenem, mikor újra előkerült a már elkezdett bejegyzés. Most azt folytatom. Egyenlőre csak azt szeretném megtudni, hogy hogyan működik ez a blogíró program. Most ismét megpróbálom elmenteni és megjeleníteni az eddig megírt bejegyzést. A blogíró program bejegyzés szerkesztőjében vagyok ahol a bejegyzéseket írhatom, szerkeszthetem. A szerkesztő legfelső sorában három hivatkozást látok. Balról kezdem: 1 Ugrás a bloglistához- ez egy képhivatkozás . Mellette 2 Blog megtekintése -szöveg hivatkozás, A sor jobb szélén az aktuális Bloger profiljához juthatunk. Látható a Bloger logója neve, és a legördülő menüből kiválaszthatjuk a Bloger profilját,fiókbeállítást és a kilépést. A második sor a következőket tartalmazza. 1tanarur · 2Bejegyzés 3 Bejegyzés címe 4Közzététel 5Mentés 6Előnézet 7Bezárás Az 1 a bloger nickje 2 a programrész neve 3 a bejegyzés címe 4 a közzététel hivatkozása 5 az elmentés hivatkizása 6 a bejegyzés elölnézet hivatkozás 7 a program bezárás hivatkozás. Ismét melegem lett.A hivatkozások kipróbálásánál ismét eltűnt a bejegyzés, és bizony megint csak idő kellett hozzá míg előkerült. Ha a bejegyzésből ki akarsz lépni akkor a program figyelmeztet az el nem mentett adatokra A bloger nickje hivatkozás a Saját blogok oldalára visz. A Közzététel a Saját blogok oldal Áttekintés lapjára visz. A mentés elmenti vagy frissíti a már elmentet adatokat. Az elölnézet megmutatja hogyan néz ki a bejegyzés a megjelenített képernyőn. A Bezárás link a Saját blogok Bejegyzés oldalra visz. ÍrásHTML

Megjegyzések

  1. Még nem örülök, de lehet hogy sikerült visszatérnem, hogy folytassam a blogírás ismereteinek felfedezését.

    VálaszTörlés
  2. Tehát folytathatom amit 2013 februárjában megkezdtem. Most 2023 április 28.-át mutat a naptár. Több mint tíz éve már. A 68 évből immár 78 lett. Most már nem lenne szabad ilyen sokat várni.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése